10 év távlatában...

Tíz éve annak hogy útra keltem, egymagam, a kisautómmal. Akkor még mit sem sejtettem hogy ez a tíz év bizony nagy kaland lesz.
Nem volt könnyü elindulni, de a belső hang már hivott egy ideje hogy menni kell, akárhogy is legyen. Ha úgy vesszük akkor abban a pillanatban semmi nem állitott meg. Sem a szerelem, sem a család, sem a barátok hiánya. Bepakoltam és elbúcsúztam tőlük. Van az úgy hogy az ember a szíve után megy, és szerencsére én akkor voltam elég bátor hogy meginduljak.
Tán hülyén hangzik de én mindig is cozmopolitának éreztem magam. Gyerekkorom óta. Egy világpolgárnak aki nem érzi a határokat oszágok, kultúrák között. Ahogy van egy városba cipész és szabó, ács és kútfúró, nekem igy érződik a világ is. Egy városban minden megfér és nem kell eldőnteni hogy melyik fontosabb mint a másik és szabadon betérhetünk egyik üzletből a másikba, én igy érzem magam a országok között is. Vannak néha helyek, országok amik valamivel jobban próbára tesznek, de ilyen elmenni a fogorvoshoz is.
Ha az utazás tantárgy lenne, talán ötöst kapnék rá. :P

Na de térjünk a tárgyra. Szóval tíz éve annak hogy utoljára Európában dolgoztam. München mellett az icipici Meilingban. Szuper rövidke pályafutásom alatt nem mondhatnám hogy megszerettem a közeget ahol doloztam. Ikonikus momentuma volt életemnek mikor a tulajdonos pasi a vállamra tette a karját a garázs előtt, miközben a Porsche Cayenneje felé fordított majd azt mondta: "Húsz év kemény munkájával neked is lehet egy ilyen autód."
Ez azért volt csak baromi irritáló mert nagyon jól tudta hogy kocsival érkeztem, nem bringán. Illetve az én életcélom nem egy porséra gyüjtögetés volt... Szerintem ha az elmúlt évtized alatt mókuska módjára félretettem volna már lenne Porschem. De én élményeket gyüjtögettem. Tudást. Lehet hogy ott állt a menő kocsija a garázsban, de annyit nem tudott hogy mi fán terem Magyarország, pedig kb a szomszédban vagyunk. Emlékszem megkérdezte tudom e mi az a mikróhullámú sütő és tudom e hogy kell használni. Ez a hely mély nyomott hagyott bennem, bizonyítási vágyat keltett bennem, hogy meg kell mutassam a világnak hogy én bizony meg fogom valósítani az álmaimat nem leszek egy ilyen buta ember aki nincs képben a világgal. 

Most újra Európában vetettem meg a lábam, mégpedig Svájcban. Micsoda éles váltás közel 8 év Amerika és 2,5 év Costa Rica után. Az örök napsütés után a havas csodaországba.
Olyan régóta nem volt rajtam normális nadrág hogy mindig elfelejtem felhúzni a sliccem mert nem kellett évek óta. Cipő sem volt 8 hónapig a lábamon most pedig lehet cipőfüzőzni. Hajat száritani nagyon 6 éve nem kellett, úgyhogy eljöttem ide a fagyba hajszárító nélkül, nem emlékeztem hogy szükséges. Kicsi vicces részletek.

De hogy miért is született meg most ez a nagy helyzetjelentés?
Idefele vezető utunkon megálltunk Münchenben, Meilingban, illetve az egyetlen helyen amit szívből imádtam, Herrschingben az Ammerseenél.
Pontosan öt és fél éve voltam egy pár napot Münchenben, az Oktoberfeszten ami szuper élmény volt. Viszont kicsiny falumban akkoriban nem jártam. Így ez most nagy nosztalgia volt. Olyan különösebb érzéseket nem váltott ki belőlem. Ahogy elsuhantunk a panzió mellett, pont láttam a tulajt, azt az embert aki kinyitotta annó a bicskát a zsebemben és megbélyegezte a sorsom, mégpedig azt hogy az álmaim nem mardhatnak álmok, és a boldogság és elégedettség nem vagyonban és tulajdonban mérhető.

Csak úgy mint tíz éve Németország után, most is nagy kaland áll előttem Svájc után. De szerencsére az elmúlt egy év is eredményesen zárult utazásilag. Bejártam Costa Ricát, voltam Panama Cityben, pár napot Berlinben, két hetet Romániában felfedeztünk, Magyarországon is cikáztam kicsit, Csehországban is volt jövés menés illetve egy kis Müncheni kitérővel Svájcba költöztem és azóta is volt már egy kis Milánói csavargás. De Porschem az bizony még ma sincs! Sebaj van még tíz évem rá...:D