"Aki nem bírja a forrót, az nem tud forrón szeretni."

Hangzott ma a mondás. Azaz hogy pontos legyek; "Wer nicht heiss anfassen kann, kann auch nicht heiss lieben!". Szóval, ha a kicsi kezecskéd nem bírja fogdosni a forró porcelántányérokat, fémtálkákat, üvegpoharakat és műanyagvödröket, meg se próbáld magadról elhitetni, hogy te tüzes szerető lehetsz... Hát igen... előtört ma a humor a konyhán és szerencsére végre részese lehettem. Lavíroztam a hatalmas, nehéz és tényleg forró porcelánokkal és a Holger elővette humorát, mikor közöltem hogy jajj de meleg ez a cucc. Hát, hiába volt nagyon is alkalmas a helyzethez a mondás, a mondat másik fele kicsit ledöbbentett. Eddig itt mindenki olyan konzervatívnak tűnt. Oké, én nagyon is szeretem ha valaki szabadszájú, - olyan normális módon - de eddig itt még senki sem volt az. Egy hete vagyok itt és még egy megemelt hangot vagy pikáns beszólást sem hallottam. Najó, egyet igen, az egyik konyháscsaj vicceskedett valakivel, de amúgy ennyi. A többi mind "jólnevelt".
A mondásnak köszönhetően belevetettem magam a német idézetek világába, kíváncsi voltam hogy tényleg így szól-e a dolog, avagy hogy valóban létezik. Kicsit kételkedtem, na! :D A bizalmatlan magyar, mi? Megtaláltam, van és létezik, szó szerint, ahogy Holger mondta. Találtam nagyon jókat még ezen kívül, nade ezeket magyarban is mindig is szerettem. Már első nap szembejött egy jó idézet, ami ki van rakva a személyzeti étkezőben: "Träume nicht dein Leben, lebe deine Träume." alias: Ne álmodd az életed, éld az álmaidat. És igen, mintha nekem írták volna. Még szóba is jött egyik este ez a mondás mikor beszélgettem az itteniekkel a terveimről, rólam, róluk. Itt nagyon szeretik az idézeteket a tulajék, több idézetes naptár is kinn van mindenfelé. Tetszik nagyon!
De ami a lényeg... én ezek szerint tüzes szerető nem vagyok, ugyanis a kezeim meghaltak!
Ma 13 szobát csináltam, és így is fél órával hamarabb kész voltam mint tegnap, pedig ma két távozó volt, tegnap csak egy. A többi maradó. Ágyneműt áthúzni legalább nem kellett 11 szobában. Ma a szőr-malőr nem volt vészes. Sőt... Nem tudom, lehet le is zajlott egy nap alatt a vedlési szezon olaszéknál. Meg a kupi sem volt gáz ma.
Nem volt nagy kedvem lemenni a konyhára, mert ott volt ma a "barátném", az unszimpatikus csaj. Hogy mivel vívta ki az ellenszenvemet? Azzal hogy hülyének néz. Nézelődöm hogy hová tegyek bizonyos dolgokat, és egyszer csak kitépi a kezemből és szó nélkül elrakja. Vagy ha megkérdem hol a helye, detto. Nem mondja hogy hülyegyerek, a fiókba tedd, ott hátul. Neem. Húzza a száját, elveszi, és megindul mint egy rakéta. Az ilyet nagyon nem szeretem. Birgit legalább figyelmes, inkább mondja kétszer. Ő is kapkod össze-vissza, türelmetlen, de teljesen más. Neki nem a személyem a baja, hanem hogy a probléma minél hamarabb meg legyen oldva. Eddig kedves voltam és elnézést kértem, megköszöntem a segítséget, de most már nem tolerálom azt hogy a Kedves milyen velem. Semmi, az ég világon semmi bajom nem lenne amúgy. Teljesen jó minden. Ma ötig voltam elvileg, és a kedves Kedves, - nevezzük így - beállított hagymát hámozni, fél ötkor. Két vödörnyit. Ezzel nem lenne gond, és nem is volt, csak direkt kérdezgettem egész délután hogy segítsek-e a zöldekkel. Neem, neem, mosogassak csak és mossak fel, blablaa. Aztán hirtelen előkerült a hagyma... Igazából nevettem, és vigyorogva csináltam, mert ő nem volt addig ott, ő vasalt. Szerencsére. Tuti szivatásra ment a játék, ugyanis megkérdeztem a szakácsot is direkt, hogy mennyit pucoljak, és mondta hogy elég egy vödör. Bementem Kedveshez, sunyin, direkt, és megkérdeztem elég-e egy vödör? A válasz az volt: NEM! A szakácsoknak kettő kell! Hmm érdekes. De nem érdekelt, esküszöm szívesen csináltam, addig sem kellett mosogatni, vagy vele kommunikálni. És nem is könnyeztem annyit tőle. Hee-hee!!!

Tegnap este sikerült sunyiba képeket csinálni a konyháról, de azokat nem publikálom. De boldoggá tesz hogy nekem megvannak. Aztán ma meg végre az ebédről is csináltam, igaz, már beleettem, de addigra hagyott ott mindenki az asztalnál kis időre. Valahogy nincs kedvem, hogy kérdezgessék mit csinálok és minek. Ma sült marhahús volt, főtt krumplival és valami finom szósszal. A hús csak félig volt átsütve, számomra ez kicsit kiábrándító volt. Istenem ez az éttermi konyha! Más mit nem adna ha ilyen helyen ehetne nap mint nap, én meg rinyálok hogy nem jön be az elitkaja. :)

Én a puritán dolgokat jobban csípem. Ez van. Mellesleg ma volt olyan kedves Holger, és megkérdezte, hogy mi az amit nem szeretek, mit nem eszek meg. Tök jól esett hogy ilyen kedves velem valaki, figyelmes erre is. Mert ez szerintem is fontos. Mármint hogy mit szeretek. Mivel neméppen mindent. Mondtam hogy a hal az storno, meg a zsíros húsok is. Ja, és a mindig éhes pincérnő mondta hogy próbáljam ki úgy a húst, hogy áfonyaszószt teszek rá. Édessavanyú husika. Furcsa volt, de tényleg nem rossz. Megettem úgy.

A dialektus, vagy ahogy nálunk szokás mondani; a tájszólás tényleg fejtörést okoz. Tudom nagyon unalmas hogy ezt mindig említem, de nálunk is napi szinten téma. Én szászul tudok, az a tökéletes, gyönyörű német. Mint nálunk szerintem a fővárosi és körülötte használatos fajta. Nem a szleng a lényeg, az van mindenhol, hanem a kiejtés és az extra szavak. Mikor majd' tíz év után Bécsben jártam anno, majdnem elsírtam magam hogy milyen borzasztó a németem, mert már nem értem. Közben meg az az igazság, hogy ők beszélnek máshogy, érthetetlenül. Németországi-német ember mondta nekem, hogy neki is kellett három hónap míg hozzászokott és megértette. Na a bajor az teljesen ugyanilyen mint az osztrák. Egy az egyben. Szóval amit nekünk otthon a suliban tanítanak, az szász német, a bajor abszolut megérti, de ő máshogy mondja, őt érteni nehezebb. Fura ez. A rádiókban, tv-ben sem bajorul beszélnek ám, még helyben sem. Szóval hiába tudok németül beszélni és megérteni, itt ez abszolut nem jön le. Megdicsérik hogy én szépen beszélek, de ennyi. Én visszakérdezgetek. Egyfolytában. Van aki türelmesebb ezzel, van aki kevésbé, de többnyire rendes mind. Amúgy eddig nem találtam én személy szerit ronda nyelvnek, mert elfogult vagyok és mert eleve tudom, akár a magyart, szóval nem láttam kívülről soha, de itt, így hogy nem értem azt mondom tényleg ocsmány szegényke nyelvike. De ez olyan mint a "csokító" ronda, de finom. Szóval én így is imádom! Ennyit a nyelvről, tudom ez uncsi rész volt, de kérdezték már páran, hogy hogy megy a nyelv. Hát így. :)

Na igen és ahogy kedves szintén Vivien nevű barátném "falra festette az ördögöt" név ügyben (ő is lakott a környéken egy évet) tényleg elkezdődtek a " de szép neved van" bókolások. És az is, hogy francia vagyok-e. "Egzotikus" kis nevem mindenki kóstolgatja, utánam mondja vagy háromszor. Vívien. Többnyire így ejtik. Aztán megkaptam a szokásos "jaj de jó a fülbevalód" megállapításokat is. Már rendelést is vettem fel ezügyben. :) Na meg a fő, hogy magyar vagyok. Mindenkinek van valami ismerőse, vagy balatoni nyaralója vagy valakije járt már itt. Aranyos tőlük hogy le akarnak nyűgözni, kedveskedni akarnak az információikkal. De annyira különlegesnek kezelik mintha kb Japánról lenne szó. Úgyértem, mintha olyan nehéz lenne ide eljutni. Mikor mondom hogy én, egyedül, kocsival jöttem... áhh mint ide kb a Hold, úgy néztek rám, az arcukra van írva hogy; úristen, azt hogyan!? Ufó vagyok, gyerekek! Ennyi!
Aztán a hét híre(számomra): szombatra véglegesült a programom, találkozok egy magyar leánnyal, aki itt dolgozik, már több mit egy éve. Szintén Vivi barátnémnak köszönhetően. Puszi neked érte Amerikába! /most épp ott él/ ;)
Szóval szombaton találka Münchenben, Münchennel és egy korban hozzám illő nőnemű lénnyel végre. Magyar szavak és idegenvezetés. Dupla ismerkedés, a várossal, és Szimivel. Hurrá! Szabad szombat és pazar program. Csak az idő lehetne napos még esetleg... na? na? :)
Mivel szombaton csak délután van találkám lehet beiktatok még egy programot előtte. Teljesen véletlenül akadtam egy újságban egy most hétvégén rendezendő kiállításra. Bonsai fák lesznek kiállítva. Imádom ezeket a növényeket. Annyira aranyosak és mesebeliek. Liliput fák, kb barbie-khoz illő mérettel. Germeringben lesz, ahol a netet intéztem. Nem mondom hogy biztosan, de lehet hogy megnézem. Pont hétvégén lesz csak, és szerencsére épp szabad leszek. Erre már fel is készítettek, hogy nem igen fog sor kerülni erre máskor... teltház stb...

Tegnap tőlem nem megszokott módon, azzal kezdtem a három óra pihenőmet hogy 25 értékes percet rendrakásra pazaroltam. Nem tudom, szerintem nem csináltam volna meg, ha nem lenne az a bizonyos "bármikor, bárki bejöhet" érzésem. De este jobban esett így nyugovóra térni, az tény. Rendes szoba várt. Nem vagyok rá büszke hogy rendetlen vagyok, ezt egy szóval sem mondom, de őszintén szólva változtatni sem nagyon szeretnék épp rajta. Nekem így jó, én így szeretek élni, A tisztaságot én is nagyon szeretem, a kosz zavar, utálom ha a hálószoba, főleg az ágy koszos, morzsa, stb és természetesen a fürdő. De a rendetlenség, az lételemem. Vannak bekattanásaim, olyankor elkezdem, de hamar beleunok. A zseni átlátja a káoszt - szokás mondni. Én szoktam legalábbis. Szóval lehet hogy egész nap pucolok és rendet rakok itt, de ez nagy hatással nem lesz az életemre. Rend? Ha rendetlenség van legalább látják hogy élek! :D