Hulla vagyok. Azaz konkrétan baromi fáradt. Nem véletlen adtak nekem egy rákészülős napot. Már értem. :)
Tegnap és ma soksok új információt kaptam, és még ez sem minden. Ha egyszer majd nagylány leszek a munkakörben akkor profin fogok ágyathúzni, portörölni, fürdőszobát pucolni, szanitert polírozni, ipari vasalóval vasalni, zöldséget, gyümölcsöt hámozni, szeletelni, kávétfőzni és a hatszázféle kistányérkákat alárakosgatni, salátákat készíteni, szintén hatszáz tányérral és dekorációval, mosogatni az ipari géppel, és minden konyhai eszköz helyét tudni fogom. Meg desszertek, fagyik, joghurtok, tejszínhabok, kandírozott ezmegazok, hajajj, magam sem tudom mi vár még rám. Azt tudom hogy nem könnyű. A subway ehhez képest bölcsöde volt az étteremiparban. Hajtás? Hagyjuk már... Na néhány nyávogósabb, okoskodóbb, tökös exkollégát vagy kollegínát betennék ide egy napra. Ide a Pokol Konyhájára, ahogy már írtam. Jó, nem nagy a szám, de tényleg sokkal nehezebb. Ez nem csak egy játszótér, mint az volt. Nem egy diákmunka vagy hogymondjam. Szóval nem, véletlen sem akarom azt mondani hogy én vagyok most a király, mert még sehol sem vagyok, hogy ezt mind tudjam, amit kell, de látom végre hogy megy ez az egész élesben. És nem lenézem az előbbit, hanem inkább csak leértékelem. Én is azt hittem az a csúcs.
Lényeg a lényeg hogy percenként változóan csináltam valami újat, valami mást, és persze már egy nap elteltével az lett, hogy az egyik azt mondja így csináld, a másik meg hogy úgy. Ne úgy rakd, ne oda, stb. Pedig nem magamtól találtam ki, mutatták. Beszélgetni ha úgy hozza az alkalom szoktam. De szerintem a mosolygást és jópofit bizonyos emberekkel befejeztem. Persze hülyének is vagyok nézve eleget, de azért mert épp nem értem a bajor dialektust az én hochdeutsch-ommal, azért még nem én vagyok a butaság szobra. Amúgy ha mutatnak valamit elsőre felfogom többnyire, a kávés tányéros téma még magas, mert hipphopp mutatták és csak jelképesen, kávé nélkül. Így nehezebb.
Úgy néz ki egy nap, hogy 8-kor kelek, összeszedem magam gyorsan és fél 9-kor reggelizünk, barnakenyér, sajt, sajtkérm, nutella, felvágott, csak természetesen. Utána kis konyhai ezmegaz, szeletelés inkább, egy kis vasalás, utána ha elhúztak a szobákból akkor azokat kell csinálni. Ahogy vége, le a konyhára, ezerrel mosogatni, ami nem nehéz és nem is túl mocskos meló, csak gyorsnak kell lenni, mert ebédidő alatt tornyosul hamar a sokminden. Szóval kosárba be, gépbe be, utána ki, lepakolni, és ezt a négy fázist úgy körülbelül egyszerre. Ha ez lecsengett, leülünk ebédelni, ma pl kacsasült volt, és frankón úgy csinálják a szakácsok mintha vendég lennél, díszes tányér, ahogy azt kell. Tegnap rántotthús volt, sima, sültkrumplival, de nekem az a kedvencem úgyhogy nem bántam. A mai nekem már kicsit cifra volt. Barackkal töltött kacsamell, rántottkrumpli, brokkoli és szaft. Ez az ami inycsiklandó ránézésre, de nálam nem finom valamiért. Válogatós vagyok, na. Pedig ez kéremszépen luxus. Utána volt három órám szabadon és fél héttől tízig megint mosogatás ezerrel. Tényleg nincs megállás. Különben annyi a rendszernek. Nézegettem a salátákat meg kipucoltuk a konyhát, vasárnap nagytakarítás van, mert hétfőn zárva vagyunk. Szóval így leírva olyan mintha csak úgy hipphipp menne minden, de nem. Nekik sem. Nyolckor már szenvedtem és számoltam a perceket. Mert volt egy kis holtidő, nem volt sok dolog. Aztán meg még sok is. :)
Van egy vékony magas pincérnő, egész nap a kajával van elfoglalva, úgyértem mindig éhes. De olyan vékonyka, szinte hihetetlen. Én meg azt mondom magamban, mekkora kiba.... khm... kiszúrás hogy én meg épp egy ilyen étterembendolgozás közben diétázom. Na mindegy. A kevesebb néha több. De nem is nagyon van amúgy étvágyam, vagy nem is tudom. A sok kajaszag, meg maradék elpucolása valahogy nem késztet evésre.
Az itt dolgozókról tudnék még mesélni, fura fazonok, de nem elemzem inkább mélységekig ki őket. Van már konkrétan aki nem szimpatikus, de olyan orrátbeverném fajta módon. De nem számít. A főnökasszony akinek végre kiderítettem a nevét továbbra is egy tündér. Tegnap este sokat beszélgettük, érdekes összefüggésekre bukkantunk kicsiny életükben. Ma pedig megtudtam hogy a kisebbik lánya sztyuárdessz, és természetesen járt már magyarhonban, mutogatta serényen a Gellérthegy-i panorámában ácsingózós képét. Hát igen. Azért csak világváros vagyunk.
Altatni nem kellett egyik nap sem. Holnap talán benézek a városba, időjárástól függ. Mondanak itt esőt, havat, mindent újra, tegnapelőtt meg 20 fok volt. Hát mindegy... Nekem egyelőre jó itt a szobámban is a laptoppal, magyar ismerősökről meg már gondoskodtam a környéken, valami alakul jövő szombatra... ;)
Na tessék engem majd ténylegesen és sürgősen meglátogatgatni, mert szép itt!!! Csak remélem zombi addigra már ennyire nem leszek.
u.i.: ma szálkák álltak az ujjam hajlatába, és ami még kiborító az forró dolgok fogdosása és belenyúlkálás, a szálka után pláne jó volt... :)
u.u.i: ezt tegnap írtam éjjel, csak itt ilyen "menő" feltöltős net van, és lemerülte magát a kedves... hurrá
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése