2012. március 27., kedd

Volt aztán itt minden!

Elnézést, elnézést, amiért 10 napja nem írtam egy szót sem, mentségem van, fogjuk a húsra. Minden a hús miatt van! Én aszondom! :D
Rájöttem és megfejtettem hogy a nagy és folyamatos fáradtságom bizony a hústól van. A vörös hús savasít, én pedig otthoni kis magyar életemben nagyon ritkán ettem disznót és marhát, akkor sem sokat. Mióta itt vagyok non-stop ez a menü és jóformán rám tör a rosszullét ha húsra gondolok, de most már a csirke sem tud felajzani. Tudom idióta dolog, hogy ez napi téma hogy mit eszek és hogy milyen, de képzeljétek el milyen frusztráló tud néha lenni, hogy azt kell enni amit eléd tesznek, és itt imádnak és hat szempár lesi hogy és mennyit eszel belőle és ezek csak a kollégák, a vendégek az más tészta - csakhogy a kajánál maradjunk. Tegnap megmondtam hogy befejeztem, nem birok több húst. Szerencsére megértették és kaptam húsmentes menüt. Komolyan mondom annyira örültem neki, bár nem volt túl finom, de örültem. Ma salátát ettem és annyira jól esett, mint még soha, aki ismer az tudja hogy nem vagyok egy nagy salátás, de ez most maga volt a mennyország, két salátatálat ettem csak és baromira boldoggá tett!!! Kaja téma nagyjából lezárva.
Szóval... Külön bejegyzést szánok a csodálatos kis napjaimról mikor itt volt Dani és elmentünk meseországba. Most először az uncsi rész jön, bocsi. Natehát... Mikor utoljára írtam három dolgos nap következett, gondoltam a harmadik napon szépen nekiülök és megírom mi történt de sajnos keresztbe húzták a számításaimat. Tehát 16-án megint jött Hermione folytattuk a nagytakarítást, kicsit lightosabb kiadásban. Őszintén szólva már most sincs fogalmam mi egyéb történt aznap. Sőt az egész hétvége jóformán kiesett a fejemben, ugyanis végigdolgoztam. Annyi hogy nem volt pénteken Kedves, ilyenkor ugye jobb a kedvem is. A vasárnap igencsak összezúzta a kedvem, ugyanis délután ötig kellett volna dolgoznom, de fél háromkor közölték hogy akkor menjek inkább szünetre és jöjjek vissza hatra. Ráadásul ez amiatt mert ott volt a főnök keresztlánya, és hogy ő majd elvégezni a délelőttis teendőket, nekik jobb ha este leszek. Ez nagyon felbosszantott, ugyanis millió dolgom lett volna, és legfőképpen szerettem volna hamar lepihenni, mivel Danit vártam másnap reggel hatra. Rendet nem tettem, nem volt idő, aludni alig pár órát tudtam és ugye a blog dolog is elmaradt... Ami a legidegesítőbb volt az pedig az, hogy nem is lett volna rám szükség, nem voltak sokan. Tízkor végeztem, még hajmosási procedúra(ez kb minden hosszabb hajú nőnemű lénynél fennáll), skype party - mert az azért kellett, mivel mindenki várt este, mert úgy volt hogy nem dolgozok - aztán kelés háromnegyed ötkor...
Három csodálatos nap Danival, Alpok, tavak és München, ezt külön gyönyörbe foglalom majd, mert megérdemli a dolog. Dani szerdán(csütörtökön) haza, aztán jöttek megint a dolgos szépnapok. Csütörtökön megint jött Hermione, befejeztük a tavaszi partyt, már nem volt olyan izgi, nagyon kapkodott a csaj. Pénteken volt dolgom bőven, de megint nem volt Kedves szerencsére. Este tök jót beszélgettem a főnöknővel, együtt vacsiztunk vele és Birgittel. Tésztasalátát. Hálistennek az volt az ebéd is - nem hús! Hehe... Szombaton nagyon hamar kész lettem a szobákkal aztán lenn is hamar ment a dolog. Este pedig mondhatnám az is hogy tök jó hangulatom volt, eddigi legjobb munkanapom. Mindenki jókedvű volt, viccelődött, nekem csengőt akasztottak a kötényemre, mert túl halk vagyok. Osonok a tányérokkal és nem hallják. mondtam én itt megtanultam már repüli, most már angyal vagyok, van csengőcském is. Szóval ment a móka végre. A múlt héten történt az az eset is, hogy ez egyik szakács rácsapott a hátsó felemre és közölte hogy "jajj te leányzó!". Döbbent tekintetem rávetődött, majd kérdeztem hogy ez most mi volt? Mondta hogy csak egy kis vicceskedés, aztán mivel tekintetemmel jeleztem hogy ez nálam nem a vicceskedés kategória(legalábbis itt nem az), elnézést kért és lezártuk a "seggrepacsi" ügyet. Legalábbis azt hittem. Jöttek még humorosabbnál humorosabb megjegyzések, hogy "amiről a barátom nem tud, az nem fáj neki". Na meg az idomaim kielemzése... Ez már túlfeszítette a húrt aznapra. De hűvös, rideg Vivi maradtam, megmutattam mennyire is tudok én süket lenni ha kell. Gyerekek, ez a hapsi ronda, idősebb és német. Szóval mindennek fejébe nem egy Adonisz osztogatja kedves kis bókjait, hanem egy olyan pali, aki szerintem örül ha nőhöz jut olykor az életében. Bár ez a kevésbé lényeges része a dolognak. Egy ember volt akivel tudtam beszélni néha, és most még vele is óvatosan kell. Pazar! Szerintem jobb lenne némaságot fogadni akkor, boldog lehetnék itt. :D
Vasárnap elég idegesítő nap volt összességében. Elvileg szabad lettem volna délután, de Dani miatt el lett csereberélve, így este is voltam, de csak héttől. Semmi értelme nem volt, nem volt rám szükség, de miért is ne lennék ott már negyedik hete vasárnap este? Volt megint csengőcske meg angyalkázás és hallottam egy dalt amit ezer éve nem, és nagyon megörültem neki. Egy német "csodaszám"... nagyon retro. belinkelem, hadd legyetek rosszul, de szerintem a refrén akkor is olyan jóféle, na :D A többi tényleg katasztrófa. De legalább jó emlékeket idéz bennem.

http://www.youtube.com/watch?v=Ql4kaofJ02c

Óraátállítás 2.0 verzió :D
Mindenki erről beszélt, mintha a világvége jönne. Elvileg az is idén lesz, tudom, de szerintem ez az óraállítós sztori frankón nagyobb népszerűségnek örvendett itt, mint maga a húsvét jövetele. Szombaton mindenki ezt hajtogatta, este szépen átállítottam az egyik telefonom, a másikat direkt nem. Beállítottam vasárnapra az ébresztőt és jóéjszakát! Reggel csörög a ébresztés. Kétségbeestem. Egyik telefonomon 8 óra a másikon 6. Mondom most mivan??? Gyorsan kapcsolom be a laptopot hogy azon mennyi az idő, ott 7 óra. Mikor rá akartam frissíteni és keresni lemerült a laptop. Tehát nem derült ki mi van. Totál kiestem a világegyetemből néhány percre, az idő fölém kerekedett és felzabált. Ha hazudnak az órák, mi lesz az életemmel? Legalábbis, most akkor melyik szerint induljak munkába...? Felöltözve, harcidíszben álltam, magyar kolbásszal a kezemben(kóstolónak szántam) kinézem hátha látom a konyha fényeit, de nem láttam. Erre előmászott Birgit pizsibe. Mondom ez nem jó jel... Közölte hogy fél 8 van csak. Na én felidegesítettem magam, mi az hogy a telefonom így kiszúrt velem?! Én előreállítottam, és ő automatikusan hajnalban még egyszer előreállította magát, azaz nála két órával volt az idő előreállítva. Szuper! Szóval ha fáradt lennél amúgy is, így tegyél rá még egy lapáttal! Vagy órával... dacosan ruhástúl felgumizott hajjal és hajráffal bevágódtam az ágyba, és kényszeresen aludtam. Vagyis csak akartam, mert annyira hergeltem magam hogy már csak ennyi meg annyi percem van, hogy nehezen ment, de végül összejött. Bepótoltam a lemaradásom nagyjából. Életemben ennyire még nem csinált ki óraállítás... Soha! Azt sem tudtam hirtelen előre vagy hátra, és most akkor hogy fogom kideríteni. Indíts így egy napot, amin dolgozni fogsz ;) Jó, nem?

Múlthét előtti héten megkíséreltem bankszámlát nyitni, de ahhoz kell itteni lakcímkártya, amim még nincs, ígyhát hiába rohantam a bankba, nem mentem vele sokra sajnos. Megmondtam hogy adják a fizetésem kézbe, én nem fogok ezzel szerencsétlenkedni. Azóta kiderült akkor is be kell jelentsenek, és a könyvelővel lesz egykét fuvarom ezügyben. Nem érdekel, remélem munkanapomon lesz ez a dolog. ;)

Egy srác szobájában szívecskés jegesmaci plüss volt... No comment... :D Ilyenek itt a dolgok...
Fred a "pucér" szakács tegnap volt ha jól tudom utoljára... Béke útjára. Helyette jön egy öreg hapsi, nekem annyira nem szimpatikus, de legalább nem én leszek itt a legújabb!


 cuki maci egy srác szobájában...

 mindennapi okosságok, ezzel épp egyetértek ;)

mindennapos reggelijeim

 az isteni tésztasaláta

A mai napot majd a holnapival együtt mesélem, mert kapcsolódik a Danis kis kiruccanásomhoz. Arról pedig ígérem holnap rittyentek valami izgalmasat, csupa, csupa képpel ;) Pápá


2 megjegyzés:

  1. Szia, én is nagyon bírom a Major Tom-ot, jó az!! :-) Ne lepődj meg, ha butát kérdezek, de én időrendileg most az elejátől kezdtelek olvasni, így nem tudom, mi jön majd még a köv. részben. Nem derül ki, hogy Dani a barátod, rokonod, haverod és hogy hogy csak jön, nálad lakhat...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Major Tom menő, akárhogy is! :D
      Dani egy haverom, jóbarát, legjobbarát, ilyesmi kategória. Nehéz ezt így ellenkező nemben megfogalmazni. Kapott egy szupi kis szobát és ott alhatott. Jött, aztán ment. De nagyon jó volt egy kis magyar társaság!

      Törlés