Nymphenburgi kastély és egy kis shopping

Végre valahára nagy nehezen sikerült egy újabb találkozót megbeszélnem Szimivel, így erre a hétfőre szerencsére volt egy kis helyi szervezésű társasági programom. Vasárnap este megint túlzásba estem a online beszélgetéssel, sajnos Amerikával beszélni egy ilyen dolog, egyszerűen az időeltolódás miatt nem olyan egyszerű. De megérte. Hétfőn felkeltem és rájöttem, már késésben vagyok. Villámgyors zuhanyzás, hajszárítás, interneten megnéztem az útvonalat, és le is írtam. Bedobáltam a táskámba ami kell, aztán itt sem voltam. Őszintén szólva meg voltam ijedve az útvonaltól, de nagyon egyszerű volt szerencsére. Egy dolog volt furcsa, a második autópályán az útvonaltervező valamiért fordítva közlekedtetett, így visszafordulhattam. Mikor már egy ideje bambultam az Alpokat, sejtettem hogy túlmentem, pláne hogy a 93-mas kijárat helyett 3-mas meg 4-es jött. Ezután olyan könnyedén ott voltam, hogy csak na. Negyed órát késtem emiatt a kis hiba miatt. Szimi az S-bahn megállónál várt, pont a másik oldalán mint ahol én álltam. Átsétáltam, összeszedtem, volt nagy öröm! Megmutattam neki a cetlit ami nálam GPS címén futott :D. Bepattantunk a kocsiba, hazamentünk hozzá, mert valami kenyeret haza kellett vinni. Uhh, hogy az a lakás milyen gyönyörű! Három szintes, alagsor, földszint és emelet. Modern és baromi jó stílusa van! Az elrendezés, felosztás, minden iszonyat jó. Csak ámultam-bámultam! Még zongora is van! Úgy volt hogy Szimi zongorázik egyet nekem, de elfelejtettük végül. Megnéztük a neten hol van a közelben valami áruház, meg is találtuk a kocsival öt percre lévő PEP-et. Itt lelkesülhettünk talán annyira fel hogy zongorázás kimaradt. Szimi gyorsan megmutatta a család vadiúj két hetes hófehér BMW-jét a garázsban. Ez maga a Német Álom, ahol él. Szép is az aupair élet! :DElgurultunk Perlach-ba, totál könnyen megtaláltuk a PEP-et. Volt egy hatalmas P+R mellette, mert ez egy metrómegálló is. Ingyen és bérmentve parkolhattunk, végrehajtottam életem legcsodálatosabb tolatós parkolását. Nagyon profik voltunk, mintha minden nap csak ennyi lenne a dolgunk, hogy leparkolunk és shoppingolunk. Már az elején megtaláltam álmaim blézerét, de nem vettem meg, hátha valami más jobban megtetszik. De végig ott motoszkált a fejemben, hogy nekem az kell! Nem igazán akartam venni semmit, de végül csak sikerült vennem egy fürdőruhát, egy pólót, egy hajpántot, és a blézert. :D Ahhoz képest hogy Szimi akart vásárolni, eléggé túlteljesítettem a kvótát. Mindegy, megérdemeltem, megdolgoztam érte. Ruhát még úgysem vettem mióta itt vagyok. Szimi persze alig vett valamit... :D

Tükröm, Tükröm reklám, szerintem ronda :D

Nagyon jól éreztük magunkat, jókat nevettünk, aztán indultunk vissza hozzá, mert melózni a kellett.Kijöttünk a parkolóból, és nem volt egyértelmű hogy az úton melyik sáv merre megy, és épp nem jött senki h rájöjjek. Szimi nagy magabiztosan véleményezte hogy lehet balra kanyarodni, majd kikukucskáltam és láttam hogy bizony jönnek balról abban a sávban, még jó hogy nem hajtottam ki! :D Sebaj, tettünk egy kört. Kiraktam, elbúcsúztunk és megbeszéltünk egy péntek esti találkát, egy kis bulizást. Éljen! Végre!

Első körben fogalmam sem volt mit csináljak ezután, de mivel az idő szép volt, és hallottam a rádióban hogy másnap, azaz ma, nem lesz szép, így bementem Münchenbe. A város kezesbárány volt velem, egyszerűen fogalmam sincs, hogy tudok ennyire egyszerűen közlekedni benne navi és minden nélkül.

Szóval bejártam a belvárost kocsival, azokon a helyeken ahol előtte gyalog voltam csak. Nem is voltam ideges amiatt hogy azt sem tudom merre kell igazából menni, vitt az út, minden rendben volt, ahol meg már jártam gyalog, nagyjából kitaláltam merre van az arra. Még a hatalmas tömeg és a millió bringás sem zavart. A belvárosban egyet fordulnom kellett, mert nem volt kitéve egy utcára hogy zsákutca, de még ezzel sem volt baj, simán mozogtam a tömeg közepén. Útközben rájöttem hogy elmegyek a Nymphenburgi kastélyhoz, mert már terveztem egy ideje, de nem volt jó az idő és amúgy is a múltheti látogatóimmal akartam elmenni. Szóval fejből belőttem az irányt, aztán eszembe jutott hogy amúgy van nálam térkép, elővettem útközben a pirosnál, rákukkantottam, de jó irányba mentem, szuper vagyok! :D El is tettem a térképet, aztán odatekeregtem. Megláttam a kastélyt és leesett az állam. Más volt mint amiket eddig láttam. Nagyon más. Nem voltam még Versailles-ban, de azért nagyjából tudom hogy néz ki, sok képet láttam róla. Na én ahhoz hasonlítanám. Minden tele tóval, patakkal, hattyúval, lúddal. Ott sétálgattak, kb meg lehetett volna őket fogni. Isteni szép volt az egész! Voltam olyan szerencsétlen, hogy pont addig míg körbejártam befelhősödött, aztán pont mire végeztem ezerrel sütött a nap és meleg volt. Sebaj, így is szép volt! Nyáron szerintem egyenesen csodagyönyörű lehet. Ott volt az a pont, hogy hősiesen bevallottam magamnak, megszerettem ezt a várost, megtaláltam benne azt, amitől nekem szerethető, és vággyal tölt el hogy újra lássam. Megint egy csomó részen totál egyedül sétálgattam. Igazából elgondolkoztam rajta, hogy mennyire ügyes lettem ebben az egyszemélyes kirándulgatásban. Akárhogy is vesszük, otthon nem indultam meg egyedül ilyen távolsági utakra. Lustaságból, kedvtelenségből és egyébként sehogy sem. Ügyintézni, vagy a városban jönni menni más volt, de  most csak úgy elmenni megnézni egy kastélyt vagy tavat, na azt nem csináltam. Nagyon, nagyon ritkán...

Nem lehet már rám fogni hogy semmit nem láttam a városból és amit igen, azt viszont minden alkalommal. Már untam, dehát ami kötelező, az kötelező. :) Ez a kastély teljesen elvarázsolt, és merem mondani hogy jobban tetszett mint a bécsi Schönnbrunn. Pedig azt is imádom, de mivel én vízimádó vagyok, ez most feljebb került a pontozólistán. Benn nem voltam, arra most nem volt időm, de a kertje is éppen elég töltést adott. Alkottam éppen, mikor odajött egy nő, egy idős nő, 70 felett lehetett, de csinos volt és olyan hosszú, fonott haja volt, hogy nekem a fele is elég lenne a boldogsághoz! Megkérdezte csináljon-e egy képet rólam, majd beszédbe elegyedtünk. Fotót végül nem csinált, de kiderült hogy négy nyelven beszél, lakott kinn Floridában egy évet, aupair volt a franciáknál, és egyébként is olyan tanultnak tűnt. Kérdezett rólam, beszéltünk Budapestről, hogy házat akar venni az Ammerseenél, a munkámról, a terveimről. Támogatta őket, mondta hogy jól csinálom. Ezután elköszöntem Silviatól, kiskacsákat fotózgattam, aztán visszamentem a kocsihoz és a lemenő napban hazaszáguldottam a pályán. Sikerült megint négy darab lemerült elemmel megváltanom a világot. Amit én ott lerendeztem! Cserélgettem össze-vissza... Így kell igazán környezetbarátnak lenni! Az utolsó cseppig. :)

Ezennel megosztom akkor veletek a tényeket. Eljött az ideje.

Ez az utolsó hetem Németországban. Határozatlan ideig nem jövök vissza, legalábbis fél évig biztosan nem. Munkát kaptam Amerikába, ugyebár a vízumom megvan, így jövő héten hazamegyek az én kis hazámba, és szombaton pedig Bécsből repülök túl az Óperencián, egy szép fél év reményében. Nem leszek aupair, és semmi hasonló. Blogot onnan is fogok írni, el is kezdtem már. Akit továbbra is érdekel a sorsom, és nem számít neki éppen melyik országban jövök-megyek, annak ajánlom szeretettel az amcsi blogomat. Hamarosan azt is aktívabbá teszem. ;)
http://oceanparty.blogspot.com

A mai napon véglegesítettem a felmondásom. Nem volt egyszerű menet, mert nagyon itt akarnak tartani és nagyon kellek is nekik. Oda és vissza vannak tőlem. Jól dolgoztam, jól beszélem a nyelvet, külföldi vagyok és fiatal. Két hete vasárnap már felmondtam, ígértek nekem fűt-fát, szabad szombatot, meg hogy hívjak ki magyar barátnőt dolgozni, csak maradjak. Most kezdődik a szezon, és ezek most ki vannak akadva. Én a szerződésemben lévőkhöz tartottam magam, de ők egyszerűen nem szeretnék hogy menjek. Tudom jól, a szállodai meló gürizéssel jár, de nekem ennyi elég volt belőle. Lényegtelen most már mi itt a jó és mi itt a rossz, maradjunk ennyiben. Jövő héten irány Amerika, nekem az a valódi álmom. Sokan olyan kérdést szegeznek hozzám hogy; "Jó lesz neked az?". Hogy jó lesz-e azt honnan tudjam? Jós nem vagyok. Annyit tudok hogy oda igazán vágyom és most kaptam egy lehetőséget, miért ne használnám ki. Nem tervezek ott letelepedni, csak kicsit utazgatni szeretnék. Nem kel rögtön úgy hozzáállni hogy aki kimegy, az kint is akar maradni. Elkezdődött ezennel a Countdown avagy a visszaszámolás. Egy hét múlva ilyenkor már otthon leszek.

Azoktól az olvasóktól akik kifejezetten azért olvastak, mert Németországban vagyok, pont ezt szerették benne, azoktól elnézést kérek, hogy most elrontottam az örömüket. Azért remélem a másik blogom egy kicsit kárpótolja azokat, akik szívesen olvastak. Biztosan lesz ott is miről írnom. No, de itt is lesz még dolog ám! Pénteken party lesz, úgyhogy jövök még irománnyal addig. Azt hiszem a felmondásom is ad majd még témát, bőven! :D